Szociális hálózatok – a fejlődés motorja

A brit szakértők végeztek egy felmérést, amelynek köszönhetően kiderítették a szociális hálózatok még egy vitathatatlan előnyét. Mint kiderült, sok fiatal aktívan dolgozik fizikai formáján, a kívánság miatt, hogy eldicsekedjen tökéletes alakjával és ápolt külsejével barátainak a virtuális térben.

A Kelet Angliai Egyetem tudományos munkatársai felmérést végeztek a fiatalok körében. Mint kiderült, a fiúk és lányok több, mint  50%-ka tömegesen látogatja az edzőtermeket és végez rendszeresen otthoni körülmények között gyakorlatokat egyetlen céllal – jól nézni ki a fényképeken, amelyeket a szociális hálózatokban tesznek közzé. De van ennek az éremnek egy másik oldala is: nem ritkák azok az esetek, amikor a fiatalok kárt okoznak egészségükben  a helytelen diétákkal és a kimerítő, nem szabályozott edzésekkel.

A kutatás valamennyi résztvevője közül csak a fiatalok 35%-ka hangsúlyozta ki, hogy csak a saját maga számára foglalkozik aktívan sportolással, azt kívánva, hogy erőfeszítéseik pozitívan mutatkozzanak meg egészségükön. Sajnos, a megkérdezetteknek csak ez a része folytat maximálisan egészséges életmódot, rendszeresen jár orvosi kivizsgálásokra és tudja, hogy milyen kárt lehet okozni a szervezetnek a túlzottan intenzív fizikai aktivitással.

Loading...

A szakemberek szerint, csak abban az esetben lehet pozitív változásokra számítani a kinézetben, ha az ember helyesen választja ki magának a sport gyakorlatokat és harmonikusan kombinálja azokat a kiegyensúlyozott táplálkozással. Nem ritkák azok az esetek, amikor az emberek azt írják a szociális hálózatokban, hogy tökéletes alakot sikerült kapniuk csupán  csak az élelmiszer-adalékanyagok és egytípusú gyakorlatok segítségével. Az ilyen információt érdemes figyelmen kívül hagyni, mivel egy csepp igazság sincs benne.

Emellett, az egészségügyi dolgozók nem javasolják kombinálni az aktív sport foglalkozásokat a napjainkban annyira divatos vegetáriánussággal. A fokozott fizikai megterheléseknek kitéve, a szervezet elkezdi igényli az állati eredetű zsírokat, hogy teljesen helyreállítsa az erejét. A növényi ételekre való áttérés pedig provokálhatja az erővesztést.

Összegyűjtöttük neked a klassz szelfi szabályait.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.