Összeférhetőség és kémia: hogyan építsünk ki teljes értékű kapcsolatot

Elragadt egy unalmas, érzelmek nélküli kapcsolatban, vagy belefáradt a szerelmi hullámvasútakba? Ahhoz, hogy ne húzza be magát egy romboló, jövő nélküli szövetségbe egy nem megfelelő emberrel, meg kell vizsgálni, hogy mi az az összeférhetőség és kémia.  Hogy érjük el, hogy ne keverjük össze ezeket a fogalmakat és miként képes a lényegük megértése segíteni egy teljes értékű kapcsolat kiépítésében.

Hogyan értse meg, hogy összeférhetőek-e?

osszeferhetoseg es kemia hogyan epitsunk ki teljes erteku kapcsolatotA párválasztás tanácsaival ellátott cikkek többségében keveset lehet olvasni az olyan fogalmakról, mint az összeférhetőség és kölcsönös vonzalom, vagy kémia. Az a vélemény létezik, hogy az emberek intuitív szinten értik a jelentésüket. Amikor Önt vonzódik valakihez, Ön egyszerűen érzi ezt. Ha azzal jár, akivel rossz az összeférhetősége, akkor ezt szintén nehéz nem észrevenni. Egyszerűen jusson eszébe az érzés, amikor beleharap egy rossz almába.

Az összeférhetőség és a kémia általában ignorálva vannak az ilyen tanácsok szerzői által, mivel nem lehet őket imitálni vagy valamilyen módon befolyásolni. Ehelyett, sok időt fordítunk arra, hogy áttanulmányozzuk az öntökéletesítés módszereit, az önprezentáció készségének elsajátítását, valamint minden fajta bölcs technikák elsajátítását, amelyek segítenek kiépíteni a párbeszédet az ellenkező nem képviselőivel. És mindezt azért, hogy növeljük értékünket a kapcsolatok piacán.

Mindezek a tanácsok arra kellenek, hogy vonzunk egy embert, aki elérhetetlennek tűnik a számunkra, megtaláljuk a módszert arra, hogy arra késztessük, hogy észre vegyen minket. Egy lányt, akihez hasonlóval még soha sem találkozott. Egy férfit, akiről egész életében álmodozott. De, ha ezek az elérhetetlen férfiak és nők egyszerűen összeférhetetlenek velünk, nos, akkor egyszerűen hallani sem akarunk semmit erről. Pedig hiába.

Mi az az összeférhetőség

osszeferhetoseg es kemia hogyan epitsunk ki teljes erteku kapcsolatotAz emberek gyakran összekeverik az összeférhetőséget és a kémiát, de valójában a különbség közöttük nagyon nagy. Többségünk hanyagul használja ezeket a fogalmakat, hogy leírjuk a titokzatos jelenségeket, amelyek két ember között történnek: a láthatatlan és szavakkal kifejezhetetlen kapcsolatot vagy annak a hiányát.

Valójában az összeférhetőség — két ember életértékeinek és életstílusának természetes egybeesése. Egy pap és egy sztriptíz táncosnő között biztosan nem lesz egybeesés, ezért nem valószínű, hogy úgy döntenek, hogy kapcsolatot építenek ki.  

Egyszerűbben mondva, ha Ön az okos, műveét nőket értékeli és találkozik egy lánnyal, aki otthagyta az egyetemet, s aki szereti az izmos srácokat, akik szeretnek szarvasra vadászni, akkor biztosan nem lesz vele összeférhetősége. Minden valószínűség szerint, nem fog kapcsolat alakulni Önök között.

A művelt, liberális nézetű férfiak általában művelt, liberális nézetű nőkkel találkozgatnak. A henodisták henodistákat választanak. A vallásos fanatikusok ugyan olyan vallásos fanatikusokat választanak maguknak. A különböző erkölcsi értékeket fontosnak tartó emberek általában ellenségeskedést keltenek egymásban. Néha akár teljes tűrhetetlenséget is.

Mi az a kémia

osszeferhetoseg es kemia hogyan epitsunk ki teljes erteku kapcsolatotA maga részéről a kémia — egy érzelmi kapcsolat, amely az emberek között jön létre akkor, amikor egymás mellett vannak. Azok az emberek, akik között nagyon erős kémiai kötés alakul ki, személyiségük valamilyen meghatározott jellemzőikkel érzelmi visszajelzést váltanak ki egymásból.

Egy ember meleg érzelmei tükröződnek a másikban, és létrejön egy bizonyos pozitív reakció ciklus, amelynek köszönhetően egymás mellett ezek az emberek jobban és jobban érzik magukat egymással.

Ön erősen vonzódik valakihez, ez az ember tölti ki minden gondolatát, néha pedig még az egész szabadidejét is. Egész éjszaka fenn vannak, de úgy tűnik, hogy csak egy óra telt el. Ön hallja, hogy csörög a telefon és abban reménykedik, hogy szimpátiájának objektuma telefonál Önnek. Állandóan felteszi magának a kérdést, vajon ő mire gondolna hallva ezt a dalt, látva ezt a filmet, hogyan kommentálná látogatását a fogorvoshoz, stb.

A kémiát lehet szenvedélynek, betegségnek nevezni. Nagyon jól leírja a „szikra, vihar,őrület” formula. A kémiai kötés megjelenésekor valami a viselkedésében és természetének a vonásaiban a partnerében dopamin túlfeszültséget okoz. Ugyan ez történik Önnel is. És kész, Önön elvesztek. Állandóan együtt akarják tölteni az időt, de mindig kevésnek tűnik az Önök számára. Kedves szavakat súgdosnak egymás fülébe „sz” betűre kezdődően és irritálnak egy kilométeres környezetben mindenkit.

Az összeférhetetlenségtől eltérően, a kémia hiánya nem taszítja el az embereket egymástól. Általában azoknak az embereknek, akik nem vonzódnak egymáshoz, egyszerűen unalmas együtt. A kapcsolatukból hiányoznak az érzelmek.  

A kémia nagyon erősen megmutatkozik a szexuális kapcsolatban. Ennek hiányában a pár unalmas, érzelem nélküli szexre van ítélve. Azonban, ha erős kémia van, valószínű, hogy Önökre szédületes éjszakák (napok) várnak, amelyekre egy életen át emlékezni fognak.

Honnan ered a kémia

osszeferhetoseg es kemia hogyan epitsunk ki teljes erteku kapcsolatotÖsszetett dolog nyomon követni, hogy pontosan mi is a kémia megjelenésének az oka. A mechanizmust bármilyen apróság képes működésbe hozni: például, Önnek megtetszik, hogyan nevet a párja a viccein.

A kémia azonnal érezhető és egyforma fokon mindkét fél által. A kémia fontos megkülönböztető vonása – az érzelmek kölcsönössége.

Ha Ön érez valamit, akkor biztos lehet benne, hogy párja ugyan ezt érzi. Egymástól tökéletes empatikusokká válnak.

Aleks Gray festő egyszer azt mondta, hogy az igazi szerelem akkor történik, amikor találkozik két, egyforma belső „bogarakkal” rendelkező ember, akik kiegészítik egymást. És a viccén van valami igazság. Az erős kémia általában olyan emberek között alakul ki, akik ellenkező, de eközben egymást kiegészítő természettel rendelkeznek.

Egy érzéki, energiával telt és egy kicsit ideges lány nagyon vonzónak tűnhet egy nyugodt, puha és kevésbé érzelmes fiatalember számára. Az introvertáltak általában természetesen vonzódnak az extrovertáltakhoz. Az idő-menedzsment királyai gyakran vonzódnak a nem szervezett személyiségekhez, akik spontán módon cselekednek.

Loading...

Meg lehet-e lenni az összeférhetőség vagy a kémia nélkül

Mint azt már megértették, az összeférhetőség és a kémia nem mindig járnak együtt. Egy kapcsolat kémia nélkül, de jó összeférhetőséggel, valószínű, hogy egy unalmas, de mind a két fél számára kényelmes és száraz beszélgetés sorozatot fog biztosítani. Ez általában vagy azzal ér véget, hogy a partnerek belefáradnak ebbe az unalomba és elválnak, vagy megerősítik ezt a kölcsönös kényelmet egy házasságkötéssel, amely baráti kapcsolatra alapszik. Sajnos, a tények ilyen állása elég gyakran előfordul.

A másik oldalról, a kémia összeférhetőség nélkül teljes katasztrófához vezet. Néha, az ilyen kapcsolatok végén az egyetlen kiút az egykori szerelmesek számára – elköltözni a világ különböző tájaira.

Az ilyen kapcsolatok valóban betegségre hasonlítanak. Ön tudja, hogy ő egyáltalán nem illik Önhöz, de nem tud lemondani erről az emberről. A viselkedése teljesen irracionálissá válik, elméje és szíve állandó viszályban van. Önök mindketten elmerülnek a szerelem és a gyűlölet őrült ciklusában. Mindig talál a párjának kibúvót, a barátaik pedig leesett állal figyelik ezt a hullámvasutat. Ők nem tudják, hogy érdemes-e kockára tenniük az egészségüket és megpróbálni kihúzni Önöket ebből a sárból vagy továbbra is támogassák inkább, amíg Önök a szerelmi tornádójukban forognak a kijutásra való remény nélkül és minden lehetséges módon tönkre teszik az életüket.

Ha a kapcsolatukban erős kémia van, de Önök összeférhetetlenek, akkor ez rossz dolog. Nagyon rossz. Az ilyen kapcsolatok nagyon gyorsan alakulnak ki és fejlődnek, de ugyan ilyen gyorsan érnek véget is.

Hamarosan meg fogja érteni, hogy egyszerűen tönkreteszik egymás életét, de ebből a szövetségből sokkal nehezebb dolog kilépni, mint tűnik. Egyszerűbb mondani, mit megtenni, hiszen Ön már beleesett egy komoly csapdába. Az agya meghúzza a vészharangot, miközben Ön továbbra is megy az érzelmei után vagy egyszerűen csak a nemi szerve után, ez pedig nem valami jó tanácsadó.

Mindez nem fogadott hívásokkal, zárcserékkel, mértéktelen ivással és hisztikkel ér véget. És, ha nagyon nagy „szerencséje” lesz, akkor saját magán fogja tapasztalni, hogy milyen is amikor imádkozik a terhesség teszt fölött, hogy ne mutassa meg azt az eredményt, amelyet Ön nem akar látni. Az élvezet eléggé kétséges.

Hogyan építsünk ki erős és boldog kapcsolatot

osszeferhetoseg es kemia hogyan epitsunk ki teljes erteku kapcsolatotHa azt szeretné, hogy a kapcsolat örömet és elégedettséget hozzon, s eközben ez az elégedettség ne legyen korlátozva csak a szexuális szférával (bár ezt sem lehet figyelmen kívül hagyni), Önnek meg kell értenie, hogy mi is az az összeférhetőség és a kémia. Szemmel látható, hogy egy jó szövetségben mindkét összetevő megvan.

Önnek meg kell értenie, hogy milyen is Ön valójában és mit vár a jövendőbeli partnerétől. Ha egyenlőre még nehéz ezt megtennie, lehetséges, hogy elegendő tapasztalatra kellesz szert tennie, hogy eldöntse.

Például, Ön egy férfi, elég magas intellektuális szinttel. Ön érti, hogy nem tud járni egy olyan lánnyal, akivel nem lesz miről beszélgetnie. Igen, természetesen, Ön képes elnyomni az ellenszenvet egy adag alkohollal és valamilyen módon túlélni néhány randit. De szeretné-e hobbijává tenni az alkoholizmust? Következtetés: magas intellektuális szinttel rendelkező lányt kell keresnie, mivel ez a jellemzőnagyon fontos az Ön számára. Így figyelembe veszi az összeférhetőség aspektusát.

Emellett, Önnek el kell döntenie, hogy milyen nőkhöz vonzódik. Mondjuk, Ön észre veszi, hogy Ön az energiával telt és döntőképes nőkhöz vonzódik, ők jól kitöltik az Ön természetét, mivel Ön eléggé nyugodt és flegmatikus. Ennek megfelelően, amikor Ön találkozik egy ilyen emberrel, tudatosan  kell hozzáállnia a vele való kapcsolat perspektívájához. Emlékezve arra, hogy Önnek egy okos nőre van szüksége, valószínű, hogy nem fog fejest ugrani a vízbe. Ugyan úgy nem valószínű, hogy kapcsolatot fog létesíteni egy intellektuális, puha indulatú nővel, tudván, hogy ő nem elégíti ki Önt érzelmi téren.

Álljon hozzá a választáshoz ésszel. Lehetséges, hogy ez túlságosan pragmatikusan hangzik, de magán az összeférhetőségen és a kémián sokáig nem fogja kihúzni- ez eléggé szórakoztató lehet, azonban Ön biztosan megérdemli a fél intézkedések nélküli életet.

Mi fontosabb az Ön számára  – az összeférhetőség vagy a szenvedély?

Loading ... Loading ...

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.