Főnök – szintén ember. Minden, amit nem tudtál a főnöködről 

Ne gondolja, hogy nem volt szerencséje a főnökével, ha gyakran hívja fel a figyelmet a hibáira és nem nagyon büszke a pozitív dolgokra. Valójában nagy szolgálatot tesz Önnek, és mindent megtesz, hogy Ön sokáig egy sikeres cégnél dolgozzon.

Az emberek érzékenyebbek a negatív dolgokra, mint a pozitívakra. A kutatások azt mutatták, hogy egy negatív tapasztalat kiegyenlítésére 5 hasonló pozitív esemény kell. Sokkal könnyebb eltávolítani egy negatívumot, mint kompenzálni azt öt új pozitív eredménnyel. Hogy gondolják, mi könnyebb: eltávolítani egy dolgot vagy hozzáadni öt újat?
Úgy tűnhetne, hogy az akcentus a hibákon ellentmond a pozitív pszichológiának, de valójában a negatívum csak kiinduló pontként szolgál a további „utazáshoz”. Egyes pszichológusok úgy vélik, hogy a maximális termelőképesség eléréséhez  10 évre van szükség (később megjelent a  10000 óra). Ez az úgynevezett «tudatos gyakorlat», amelynek a koncepciója arra alapul, hogy a tehetség nem a fő tényező a siker elérésében. Minden, amire az embernek szüksége van a célok megvalósításához – állandó munka, amely a tevékenység javítására irányul. Nem nagyon vidáman hangzik, és persze a 10 ezer óra — viszonylagos határidő, mivel sok minden függ a tevékenységi szférától, a konkurenciától és a konkrét körülményektől.  De az egyik első  igazi tana a  «tudatos gyakorlatnak»  – a hibák elhárításán való koncentráció. Ez ideiglenes csalódásokhoz vezethet, de végeredményként tökéletesíteni fogja a készségeket és segít szakemberré válni.

Loading...

Nem valószínű, hogy eléri a partot, ha nem fog odafigyelni arra, hogy lékes a hajója és közben gyönyörködni fog a tájban. Egy luxus hotel gyorsan elveszíti az öt csillagát, ha a dolgozói egymás vállát fogják csaőkodni a sikerekért és ignorálni fogják a kliensek panaszait.

Amikor látja az okot, amely zavar elérni a jó eredményt, akkor tegyen erőfeszítéseket az elhárítása érdekében. Ez már a következő lépés, amellyel a pozitívum kezdődik. Ön megtalálja a hiba elhárításának módját, sikert ér el, új reményei jelennek meg és progresszív ötletei. A pozitív erő abban rejlik, hogy  Ön azokra a dolgokra összpontosít, amelyek működnek, és igyekszik tökéletesíteni őket. Ily módon, a negatív lejátszotta döntő szerepét a pozitív változások elindításának folyamatában.  Mondjon köszönetet főnökének és koncentráljon arra, amit el akar érni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.