Egy igazi férfi – a harcművészetek titkai

A harcművészetek  modern rajongói, akiket az utolsó előtti század jogrendszere nevelt, gyakran néznek sajátosan a közelharcra. Számukra a közelhrac – kézzel és lábbal történő harc, miközben ez gyakorlatilag csak kisegítő és másodlagos szakasz. Mi is az igazi közelharc? A történelemhez fogunk fordulni, azokhoz az időkhöz, amikor legalább egy kés csüngött minden szabad ember övén, és az édesanyák nem mondogatták a fiaiknak, hogy „verekedni – rossz dolog”.
egy igazi ferfi a harcmuveszetek titkaiA modern emberek többsége valamiért azt gondolja, hogy az ökölharcok (közte a fal-a-falra harc is) – maga a közelharc. De ez egyáltalán nem így van. Az ökölharc (ugyan őgy, mint a Muay thai, amely a földösztások ünnepein folyt) – rituális összecsapások, amelyek célja egyáltalán nem a sérülések okozása, vagy a halál. Ige, voltak estek, amikor a harcos a másvilágra került, de ez inkább kivétel mint szabály. Az ökölharcokban voltak szabályok, egy teljes sor, amelyek szigorúan  szabályozták a lebonyolításukat. A népi terminológia szerint az ökölharc – nem „halálos harc”.

Az  ökölharc – egy szórakozás, kegyetlen, kegyetlen, de szórakozás, és a közelharccal csakis közvetett kapcsolatban áll. Például, az ökölharcosok tanulták tűrni a fájdalmat, erősítették a lelküket. A „falnál” tanulták a rend tartását, valamilyen taktikus manőverek elvégzését, amelyek elengedhetetlenek a közelharchoz, de ennél semmivel sem többet.

A fali harc egyetlen fajtája, amely alkalmazva lehetett a közelharc oktatása közben a botharc volt – amely be lett tiltva a 17 században a fokozott kegyetlenség miatt. Mellesleg, létezik olyan vélemény, miszerint, a botharchoz lett létrehozva a „gallér” harc – amikor a harcosok előzetesen megfogják a ruha galléros részét egy kézzel és lábbal való dobást végeznek  (megfogó kar segítségével). A másik kezet vagy egyáltalán nem szabad használni, vagy csak a dobás pillanatában. Úgy vélik, hogy a másik, szabad kézben bot kell, hogy legyen, amely egy kardot imitál – és ezért  a harcban csak az egyik kezet szabad használni.

Mi is az az igazi közelharc?

Visszamegyünk az időben, visszatekintünk a szamurájok korszakába – és mit látunk? Az, amit ma dzsúdzsucunak neveznek, kisegítő technika volt –   betörő fogások csak ara voltak alkalmazva, hogy lefegyverezzék az ellenfelet. Szintén volt olyan harc, amikor közeliről harcoltak, és így nehéz megütni egy karddal az ellenfelet, s közben figyelembe véve a  páncélt és a sisakot, puszta kézzel nem lehet kárt okozni neki. Az egyetlen kiút – földre teríteni egy dobással, és már ott szúrni le vagy taposni össze. Legalább is, leütni a lábáról és ezzel kizárni a harcból.

Mellesleg, az aikido – kenjutsu kard nélkül. Ismeretes, hogy Morihei Ueshiba , az aikido létrehozója, elvégezte a kenjutsu  oktatást, azután pedig három jiu-jitsu iskolát. Áthelyezés, mozgás – minden a kézben lévő kardra van kiszámítva (vagy a kard elvételére az ellenféltől). Ebből kifolyólag, az aikido jó elsajátításához, először meg kell ismerkedni a kenjutsuval.

Ugyan ez a képet látjuk a középkorban Európában is – Talhoffer és Auerswald szinte semmit sem írnak az ökölharcról. Azért a harcokról a hideg fegyverek használatával számos könyvük van. Az európai harcban az ellenfélnek a kezében gyakran volt  tőr (vagy hasonló fegyver), valamint a technikák önmagukban is nagyon hasonlítanak az azonos dzsúdzsucura? Véletlen? Vagy általános evolúciós törvények a bolygón?

Még jobban elmélyülünk

Az ókori Görögországban az ökölharc a harcoktól eltérően egyáltalán nem tartozott a harcművészetekhez. Ugyan ezen ok miatt – az ellenfelet páncélban értelmetlen dolog ütni ököllel (csak megsérül a kéz), azonban leütni a lábáról – teljesen reális dolog.

Loading...

Áttérünk az oktatáshoz a különböző országokban és korokban

egy igazi ferfi a harcmuveszetek titkaiGörögországban, Kínában (felidézzük a történeteket a esterekről), a különböző lovagi rendek kolostoraiban (Liv, Tevtonsk és mások) az oktatás az általános fizikai felkészítéssel kezdődött. Kínában a tanulók végezték a nehéz fizikai munkákat; ugyanaz ezt csinálták a keresztény kolostorokban a kezdők.

Ezt követte a speciális fizikai felkészítés: a botforgatás, amely vívásba ment át (az ásatások során fakardokat találnak), a lovaglás, a vadászat.

Ezután a részvétel az első összecsapásokban, azután pedig részvétel  a csatákban és a harcokban (azaz maga a közelharc).

Az első rend alapítója, aki a IX században élt, francia lovag  Provensból – Godefroy de Prey, fő követelményként a rend tagja számára  meghatározta annak a hét készségnek az elsajátítását, amely a számokkal kapcsolatban álló miszticizmus keretén belül jött létre.

Ennek megfelelően a fiataloknak az arisztokrata családokból  meg kellett tanulniuk:

1) lovagolni,

2) úszni,

3) vadászni,

4) íjjal lőni,

5) harcolni.

Megtanították őket:

6) a szórakoztató játékokra a tereken és a labdajátékokra az udvari szolgálathoz, valamint

7) a versolvasás művészetére, amely elengedhetetlen volt egy jó modor udvari személy számára,  és a fő táncmozdulatokra is.

Később jelentek meg a helyi rendszabályok, de ezekben is a fizikai nevelés alapja a hét lovagi készség ismerete maradt.
A falusi lakosság fizikai gyakorlataihoz lehet sorolni a népi játékokat. A falusi lakosság játékai, beleértve a hagyományos versenyeket, a helyi szokások hatása alatt alakultak. A játékok gyűztesei hírnévre és elismerésre tettek szert. A falu legerősebb kődobálói, a legszívósabb táncosok, a fürge vadászok és a harcosok általános elismerést kaptak, anyagi ösztönzést és szociális privilégiumokat. A lányok versenyeiben látni lehetett a férj kiválasztásának lehetséges motívumát, mivel a nőket a férjeik alapján ítélték meg.

A fizikai gyakorlatok ebben az időszakban különbözőek voltak – harc, kővetés, futás, botharc,  lóverseny, tánc, különböző játékok tuskókkal, madárijesztőkkel. A végső szó a győztes meghatározására a közösségé volt.

Rezümé : a közelharc – első sorban harc a hideg fegyverekkel. A puszta kézzel történő harci technikák kisegítőek és másodlagosak. A törvényi tilalmak miatt az emberek elfelejtették ezt, de legalább tudni kell róla.  A harci fogások szintén rituális természetet viseltek a hagyományos társadalomban, de ellentétben az ökölharccal ez a harc alkalmazott jelentőséggel bírt.  Napjainkban, amikor a “páncélt” (védőfelszerelést) csak a kommandósok, a rohamrendőrök viselnek, az ütőtechnika (kézzel és lábbal) alkalmazott  jelentőséggel bír. Egészében véve az ütési technikai is ” alkalmazott ” lett, amint legjelentek a lőfegyverek és a páncélok a múlté váltak.  Mellesleg, a forradalom előtti orosz hadseregben folytattak fal-a-falra harcokat, és ebben az időben ez már indokolt volt, mivel nem voltak sisakok és a közelharcban nyugodtan lehetett ütni az ellenfelet kézzel, nem félve a dérülésektől.
Így, látni kell az egész képet teljesen, és tudni kell, hogy mi és honnan jelent meg.

A kézi harcok ismeretére ugyan olyan szükség lehet az életben, mint a szervezet megerősítésére és a kommunikációs készségre.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.